Sportköri Hírek



2016.Július.


 

 

 

 

 

 

 TÁMOGATÓINK:


     RÖSZKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA      

 

  

SPORTKÖRI HÍREK

  

Tisztelettel köszöntöm a kedves böngészőt, honlapunk, júliusi sportoldalán.

 LABDARÚGÁS: Legutóbbi beszámolómban ígéretet tettem, hogy az U-16 os korosztály elismeréséről, megvendégeléséről, tudósítani fogok a következő beszámolómban!                            

Az ígéret teljesítve lett, a gyerekeknek meglett adva az elismerés! Először is, játékkal kezdtük, kétfele lettek osztva a csapat tagjai, „A” és „B” kiscsapatra. Egyik társaságot Szekeres Zoltán edző, a másikat Szalma Gábor edző erősítette! Az egy félidős küzdelemben jól elfáradtak, megszomjaztak, és meg is éheztek a küzdő felek! Következhetett a kupa és az érmek ünnepélyes átadása, amikor egyenként a nyakukba lett akasztva, az ezüstérem, amiért megdolgoztak! A bajnokság gólkirálya, Kovács László Alex lett, aki megkapta a szövetség által kiírt, „Gólkirály” címért járó, névre szóló szobrocskát! A ceremónia lebonyolítása után, grillezett csirkecombok – üdítők várták, a fociban elfáradt játékosokat. Fogytak a finom falatok, fogyott az üdítő, jó hangulatban, a bajnokság megbeszélésével ért véget, az ünnepélyes éremosztó!

 

 

 Ez a rendezvény nem jöhetett volna létre, ha nincsenek segítőim, de hála nekik, megtudtuk rendezni méltóképpen, a gyerekek megelégedésére!

                                                       

 

Köszönet illeti a két „szakácsnőt”, Szalmáné Hajnit, és feleségemet, Ibolyát, a finom falatok beszerzéséért, előkészítéséért, és az elkészítéséért! Köszönöm a szervezésben, és a lebonyolításban, segítségemre lévő Poló Gabinak, és Szeki Zolinak, hogy időt és energiát fektettek, ebbe a rendezvénybe azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat!

 

 


Megye III Homokhát Csoport: A felnőttek bajnokságából, egy mérkőzés maradt, mejről a cikkek leadási határideje miatt, nem tudtam júniusban beszámolni!


Rúzsa KSE – Röszke SK: 1 – 1 (0-0): Idegenbe szólította a sorsolás csapatunkat!

A tabella állása szerint a Rúzsa csapatának mindegy volt a mérkőzés végeredménye, hiszen, sem följebb lépni, sem lejjebb esni, nem tudtak volna! A Röszke viszont, győzelem esetén, és ha az Ásotthalom kikap a Forráskúttól, egy helyet följebb léphet! Ez volt a papír forma! A valóságban viszont, hat sárga, és egy piros lapos mérkőzést, láthattak a nézők! Négy sárga a Röszkének, kettő sárga, és egy piros a Rúzsának. Kemény szikrázó összecsapás volt, nem bírtak egymással a felek, az első félidőben! A másodikban is folytatódott a harc, egészen a hatvankilencedik percig, ekkor ugyanis megszerezte a vezetést a Rúzsa! A gól a vendégeket ösztönözte arra, hogy fokozzák az iramot, az egyenlítésért! Ez a nyolcvan egyedik percben jött el, ekkor, Papdi Csaba góljával, tudott egyenlíteni a Röszke. A mérkőzés hátralévő idejében, már nem változott az eredmény.

   

hely

     

csapat

 

M

   

GY

   

D

   

V

   

LG

   

KG

   

GK

   

P

     

megjegyzés

 

 

 

1.

     

SÁNDORFALVA SK II

 

30

   

27

   

1

   

2

   

159

   

34

   

125

   

82

       
 

 

2.

     

BALOTA TFC

 

30

   

24

   

1

   

5

   

100

   

39

   

61

   

73

       
 

 

3.

     

CSONGRÁD TSE II

 

30

   

22

   

3

   

5

   

94

   

52

   

42

   

69

       
 

 

4.

     

ALGYŐ SK II

 

30

   

20

   

2

   

8

   

119

   

46

   

73

   

62

       
 

 

5.

     

BORDÁNY SK II

 

30

   

19

   

2

   

9

   

93

   

37

   

56

   

59

       
 

 

6.

     

MÓRAHALOM VSE II

 

30

   

19

   

1

   

10

   

111

   

78

   

33

   

58

       
 

 

7.

     

RUZSA KSE

 

30

   

17

   

3

   

10

   

81

   

55

   

26

   

54

       
 

 

8.

     

ÁSOTTHALMI TE II

 

30

   

15

   

1

   

14

   

72

   

88

   

-16

   

46

       
 

 

9.

     

RÖSZKE SK

 

30

   

14

   

3

   

13

   

81

   

67

   

14

   

45

       
 

 

10.

     

BAKS BARÁTI SE

 

30

   

12

   

1

   

17

   

75

   

93

   

-18

   

30

     

(-7 pont)

 

 

11.

     

FORRÁSKÚT SE

 

30

   

10

   

1

   

19

   

50

   

100

   

-50

   

28

     

(-3 pont)

 

 

 

12.

     

PUSZTAMÉRGES FMC

 

30

   

7

   

4

   

19

   

56

   

92

   

-36

   

24

     

(-1 pont)

 

 

13.

     

ST. MIHÁLY FC II

 

30

   

7

   

1

   

22

   

52

   

116

   

-64

   

22

       
 

 

14.

     

ZÁKÁNYSZÉK KSK

 

30

   

7

   

2

   

21

   

50

   

90

   

-40

   

20

     

(-3 pont)

 

 

15.

     

IKV ALSÓVÁROS SE

 

30

   

5

   

0

   

25

   

54

   

117

   

-63

   

12

     

(-3 pont)

 

 

16.

     

USC TANÁRKÉPZŐ SZEGED

 

30

   

2

   

0

   

28

   

26

   

169

   

-143

   

2

     

(-4 pont)

 

 

 

A tabella végső állását nézegetve láthatjuk, hogy nem sikerült a döntetlennel feljebb lépni csapatunknak, pedig az Ásotthalom megtette azt a szívességet, hogy kikapott a Forráskúttól!   Ma már ez a múlt, változtatni nem tudunk rajta, mint tudjuk, a fociban nincs, „HA” és „LEHETETT VOLNA”, szigorúan a gólok és az elért eredmények minősítik a csapatokat!!!        

Egy mondatban értékelve a csapat teljesítményét: Egy öregedő, negyvenes átlagéletkort produkáló csapattól, egy tizenhat csapatos bajnokságban elért, (kis jóindulattal) ötven százalékos teljesítmény, mindenképpen megfelelő!!!

  

 

 

 A csapatban szerplő játékosok, a 2015-2016 bajnokságban: Állósor: Szalma Poló Gábor játékos edző, Tanács Attila, Papdi Csaba, Csehó Béla, Matuzik Balázs, Dr,Török Gyula, Tanács Roland, Szekeres Zoltán edző, Szurcsik Péter, Pördi Péter edző. Guggolnak: Fodor Tibor, Tóth Endre, Bubori Róbert, Zsidek János, Fődi Zsolt, Kávai Péter, Hatala Kristian, Hatala Ákos, Papp Tibor, Berta Martin.                                          

 A képről hiányoznak, de játszottak a bajnokság alatt: Bajusz Róbert, Papp Kornél, Papp Attila, Pintér Zsolt, Borbély Ferenc, Jaksa Tamás, Papdi László, Fodor Norbert, Hoffmann Zsolt, Fodor József, Batancs István.


SPORTTÁBOR

A Röszkei Sportkör Labdarúgó szakosztálya, idén is megszervezi, a már hagyományosnak nevezhető, sporttáborát!  Várjuk az: U-9, U-11, U-13, U-16 korosztályok gyerekeit! A tábor ideje alatt, a helyiek mellett, vendég edzők szakmai irányítása mellett, folyik a képzés. A reggel 08,00 - 16,00 óráig tartó foglalkozások ideje alatt, háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna), biztosítunk a gyerekeknek! Mindennap az ebédutáni sziesztában, cukrászda látogatás - fagyizás, majd az önkormányzat vendégházában, sportszakmai filmek megtekintése. Az ötnapos programból, egy napot, a mórahalmi fürdőben szeretnénk eltölteni, ez a fürdőkirándulás eddig is nagy sikerű volt, a gyerekek körében! Az augusztus 15–től, augusztus 19-ig (öt nap) tartó tábor költsége, 7 000 Ft/Fő!

Érdeklődni:

Szalma (Poló) Gábornál: 20 373 7296

Szekeres (Szeki) Zoltánnál: 20 542 6388

Horváth Bélánál: 70 313 9912

 

HB