SPORTKÖRI HÍREK



2017.Május.


 

 

  TÁMOGATÓINK: 

 Röszke Község Önkormányzata     

 

SPORTKÖRI HÍREK


Tisztelettel köszöntöm a kedves olvasóimat, a Falusi Suttogó májusi sportoldalán.

LABDARÚGÁS: Folytatódtak az előre betervezett „Bozsik” tornák, az utánpótlás korosztályokban, Mórahalmon és Rúzsán. A TAO pályázatokon való részvétel feltétele, a Röszke SK számára is, gyerekeink szerepeltetése, ezeken a megmérettetéseken! Március végétől, május végéig, tehát két hónapon keresztül felváltva, hol az U-7 U-9, hol az U-11 U-13 korosztályok találkoznak környékbeli társaikkal. A két fiatalabb korosztálynak a játék mellett, főleg ügyességi, és fejlesztő feladatokat kell megoldani.


 

Az U-11 és edzőjük, Szekeres Zoltán.


Az U-11 és az U-13 korosztályos gyerekeknek, már a labdajáték a fő feladatuk, a tornákon, kispályán és félpályán, mérkőznek meg az ellenfeleikkel.


 

Az U-13 és edzőjük Szekeres Zoltán.

 

CSLSZ U-16 korosztály „A” csoport


Legutóbbi beszámolómban az U-16, Szalma Gábor csapata, akik Csongrád Megye U-16 os bajnokságában vesznek részt, 4 – 0 győzelmet aratott hazai pályán az UTC csapatával szemben. A sorsolás Sándorfalvára szólította a társaságot.


18.Forduló: Sándorfalvi UKSE – Röszke SK: 0 – 2 (0-1)

A tabella és a papírforma is azt sugallta, hogy nyerni kell a csapatnak, Sándorfalván! Kapkodóan idegesen kezdett mindkét társaság, az első gól, láthatólag megnyugtatta a vendégeket.   A szünet után tartotta a vezetését a Röszke, a hazaiak pedig az egyenlítésért hajtottak, de ez nem sikerült nekik, mert a második gól eldöntötte a három pont sorsát. Hazafelé, jutalom hamburgerezés volt, Szegeden! 

Góllövőnk: Császár Norbert (2)


19. Forduló: Röszke SK – Hódmezővásárhelyi FC: 0 – 10 (0-2)                              

A Vásárhelyi foci suli vezeti a bajnoki tabellát! Messze nincs egy súlycsoportban a két csapat, ez a játékban, és az eredményben is megmutatkozott!


20. Forduló: Móravárosi Kinizsi – Röszke SK: 0 – 0 (0-0)

Mindkét csapat a tabella közepén foglal helyet, hetedik a Röszke, nyolcadik a Kinizsi. Nem bírt egymással a kilencven perc játék alatt a két társaság, így igazságos döntetlen született! A vendégeknek a döntetlen felért a győzelemmel, megerősítették a tabellán a pozíciójukat! A jutalom nem maradt el, a kérés fagylaltozás volt, így a Mátyás téri cukrászda teraszán, lettek a gyerekek megvendégelve!


 

A megérdemelt fagylaltozás.

                                                 

21. Forduló: Röszke SK – FK 1899 Szeged: 4 – 2 (2-1)

A hazaiak tizenegy játékossal kezdték meg a mérkőzést, cserélni nem tudtak, mert egy két játékos, nem tartotta fontosnak, hogy megjelenjen a kezdésre!!! Szerencsére az ellenfél legyőzése, és a három pont itthon tartása, így is sikerült! 

Góllövőink: Szabó Gábor, Császár Norbert, Szekeres Dániel, Tanács Flórián Zsolt.


22. Forduló: SZVSE – Röszke SK:

Nem volt mérkőzés, mert a „vasutasokat” kizárták a bajnokságból!


Megye III Homokhát Csoport


21. Forduló: A Röszke SK szabadnapos.


22. Forduló: Csongrád TSE II – Röszke SK: 1 – 1 (1-1)

A Röszke egyik riválisa, a dobogóért folytatott versenyben a Csongrád! Ezért fájó, hogy volt lehetőség a győzelemre, de kicsúszott a kezünkből!!!                     Góllövőnk: Pipic Barnabás


23. Forduló: Röszke SK – Mórahalom VSE II: 4 – 6 (4-2)

Ilyen, hogy egy csapat négy nullás vezetés birtokában van, és hat négyre kikap, még a mesében se nincs!!! Négy nullára vezetünk, és két percen belül kapunk két gólt, ráadásul a második félidőt mindjárt úgy kezdjük, hogy gólt kapunk!!! Nekem valószínűleg nagy szerencsém, hogy nem tudtam jelen lenni, ezen a szégyenteljes eseményen, mert az idegállapotomat, nagyon megviselték volna a látottak!!!     Góllövőink: Tanács Attila, Pipic Barnabás, Hoffmann Zsolt, Fehér Bence.


24. Forduló: Röszke SK – USC Tanárképző Szeged: 10 – 0 (4-0)

Minden tiszteletem, Miskolci tanár úré, aki szívvel-lélekkel próbálná a csapatát jobb körülmények közé helyezni, de az, hogy ez nem sikerül, nem rajta múlik! A tabellán elfoglalt helyek, és az eredmény is bizonyítja, hogy nem volt egy súlycsoportban a két csapat! Zsidek Jani születésnapját, góllal ünnepelte!

Góllövőink: Szurcsik Péter, Tanács Attila (2), Pipic Dániel, Papdi Szabolcs (3), Vas Gergely, Zsidek János, Hatala Ákos.


 

A Tanárképző elleni győztes csapat a „kabala” gyerekkel!


25. Forduló: Röszke SK – Balota TFC: 2 – 2 (0-1)

Játékosoknak, szurkolóknak, emlékezetes mérkőzést játszottunk ősszel Balotán! Volt minden, kettő nullás vezetés, sárgalapok, egy kiállítás a Röszkéből, nagyon gyenge bírói ténykedés, és a vége vereség! Most itt volt a lehetőség a revánsra, a visszavágásra. Sajnos már az eleje rosszul indult, a szövetség ugyanazt a bírót küldte, aki megveretett bennünket Balotán!!! A Röszke a vélt legjobb felállásában lépett pályára, hét tartalék játékos várt a bevetésre! A vendégek tizenegyen tudtak ki állni, csere lehetőségük nem volt, ám mégis ők szereztek vezetést, mindjárt a mérkőzés elején. A Röszke görcsösen erőlködött, helyzetek sokaságát hagyták ki, de a szünetig nem sikerült egalizálnia az eredményt. A második félidő elején sikerült az egyenlítés, és azt hittük elindul a gólgyártás! Nem így lett, bármennyire is szerettük volna, megint a vendégek kerültek előnybe. Tovább folytatódtak, a rengeteg hibával tarkított, erőltetett támadások, helyzetek maradtak ki sorban, míg végre a hatvannyolcadik perc meghozta az egyenlítést. Húsz perc maradt a három pont itthon tartására. A próbálkozások sajnos eredménytelenek voltak, így a végeredmény kettő kettes döntetlen!

Góllövőink: Hoffmann Zsolt, Pipic Barna

                                            

Gyenge teljesítmény a védelem, a középpálya, és a csatársor részéről egyaránt!!! Nagy változáson kell átmennie ennek a társaságnak ahhoz, hogy az ezüstérem meglegyen, főleg ha rá nézünk a sorsolásra, kikkel fogunk még a hátralévő fordulókban játszani!!!                                                                               

 HB