„1983 decembere óta dolgozom itt. Szerencsém volt, mert az előző munkahelyemet ott hagytam, munkát kerestem, és akkor hirdettek meg itt egy állást. Szerettem volna helyben maradni, itt dolgozni Röszkén, úgyhogy megragadtam a lehetőséget. Szeretem azokat az embereket, akik itt laknak. Huszonöt év alatt megismertem a hozzánk járó betegeket, megismertem a családokat, a nagyszülőket, némelyik dédszülőt is. Tudom, kivel mi történt, min ment keresztül ezalatt az idő alatt. Kötődöm minden itt élőhöz, és jó, hogy figyelemmel kísérhetem a sorsukat.

Sokszor a legrosszabb időpontban hívnak, vagy állítanak meg az utcán, nemegyszer történik, hogy olyan erősen fékezek, hogy majd átesek a biciklin, de szívesen segítek, adok tanácsot bármikor. Nem zavar, sőt sokszor el is felejtem a saját gondom, ha máséval kezdek foglalkozni. Azt meg megszoktam, hogy egy öt perces utat fél óra alatt teszek meg, mert megállítanak. Jó érzés, ha számítanak az emberre.

 Soha nem érdekelt más. Mindig egészségügyi területen akartam dolgozni, gyerekként is ez volt a vágyam. Akkor volt jó itt igazán, mikor vegyes körzet voltunk, mert a gyerekek nagyon hiányoznak. Sajnálom, hogy nem látom őket olyan gyakran, de ezt leszámítva, azt hiszem, mindig is ezt akartam és nekem itt a helyem. Nehéz megszokni a váltásokat az új orvosokkal, de alkalmazkodó vagyok, eddig mindenkivel jó kapcsolatban voltam. A legmeghatározóbb persze Vereczkey doktor volt, hisz mellette töltöttem el a legtöbb időt.„